BOLTUNK
Hűtéstechnika
Más által telepített, szervizelt, karbantartott hűtőberendezések javítását, karbantartását, szivárgásvizsgálatát elvállalják-e?

Egyedileg döntjük el a hűtőberendezés átvizsgálása után.
Mennyi idő alatt tudnak kijönni a bejelentést követően?

A bejelentés időpontjától és leterheltségtől függően, általában 2-6 órán belül tudunk kollégát küldeni.
Mi az a szivárgásvizsgálat és miért kell?

A 14/2015. (II. 10.) Kormányrendelet előírja, hogy 5 t széndioxid egyenértékű vagy nagyobb mennyiségű hűtőközeggel rendelkező berendezéseket regisztrálni kell (ehhez egy egyszeri tervdokumentáció elkészítés szükséges, amit díj ellenében el tudunk készíteni), illetve megadott időközönként (5 t felettieknél évente, míg az 50 t feletti rendszerek esetén fél évente) kötelező szivárgásvizsgálat elvégzése szükséges. Ezt a tevékenységet kizárólag a célzott jogosultság igazolása mellett a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságnál regisztrált és minősített szolgáltatói körbe tartozó szakemberek végezhetik. Vállalkozásunk rendelkezik a szükséges jogosultsággal, így a szivárgásvizsgálatot el tudjuk végezni a hűtő- és klímatechnikai berendezéseken, vizsgálati díj ellenében. A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság (NKVH) ezért a nyilvántartásért díjat számol fel, melyet minden félévet követően e-mailben értesíti a tulajdonosokat ennek mértékéről. Ez egy hatósági díj, melynek befizetése kötelező.

Klímatechnika

Szeretnék egy klíma felmérést kérni, milyen költséggel számolhatok?

Cégünk a városon belüli (hódmezővásárhelyi), és annak vonzáskörzetében lévő, leendő ügyfeleinek nem számol fel költséget a felmérésért.
Mi a teendő áramkimaradás esetén?

Az esetek nagy többségében nincs teendő. Áramszünet után a legtöbb készülék automatikusan újraindul. A beállított időzítések törlődhetnek.
Áramingadozás, többszöri egymás utáni áramszünet esetén a készülék hibajelzést adhat, leállhat a működése. Kb. 10 perces teljes áramtalanítás után a működés helyreáll.

Mit kell tudni a hűtés üzemmódról?

A távirányító kijelzőjén az alábbi jelzés valamelyike látható: Cool, Hűtés, hópehely ábra.
- A beltéri hideg levegőt fúj, míg a kültéri meleget, bekapcsoláskor a beltéri ventilátor azonnal elindul, a hűtés 5 percen belül lesz érezhető.
- A beltéri egységnél kondenzvíz keletkezik, ami ki van vezetve egy csövön keresztül a szabadba, vagy közeli lefolyóba.
- Száraz meleg esetén lehet, hogy egyáltalán nincs kondenzvíz, esős vagy erősen párás időben viszont folyamatosan folyik, literekben is mérhető mennyiségben.
- Meghibásodás esetén a beltéri egységből csöpöghet a víz, emiatt nem szabad alá tenni semmiféle olyan jellegű készüléket, berendezést, amiben a víz kárt okozhat. (pl. TV, Set-top box)
- Hűtéskor a kültéri egységnél nem keletkezik kondenzvíz.

Mit kell tudni a fűtés üzemmódról?

A távirányító kijelzőjén az alábbi jelzés valamelyike látható: Heat, Fűtés, napocska ábra.
- A beltéri egység meleg levegőt fúj, míg a kültéri egység hideget, bekapcsoláskor a beltéri ventilátor illetve a fűtés nem indul azonnal, csak kb. 5-10 perc múlva.
- A kültéri egységnél keletkezik kondenzvíz, ami a kültéri egység burkolatának alsó részén (csepptálcában) gyűlik össze. Alapesetben középen, egy lyukon keresztül csöpög ki. Ez a csepegő víz felcsapódhat a falra, illetve ha fagy, balesetveszélyes helyzetet okozhat! Téli kondenzvíz elvezetése csak fűtött és hőszigetelt csővel lehetséges, mivel a tálcában összegyűlő víz nagy hidegben megfagyhat, mielőtt még a nyíláson keresztül távozna, ez a felgyülemlő jég idővel még tovább duzzadhat, akár a gépben is kárt okozhat. (Pl.: Ventilátor lapát beleér a jégbe). Némelyik típusban már van beépített csepptálca fűtés (gyárilag), de elvezetés esetén mindenképp szükséges lesz utólagos téliesítés.
- Kültéri egységnél keletkező cseppvíz mennyisége a kinti levegő páratartalmától függ.
- Télen fagyban fűtés esetén a gépet folyamatosan kell működtetni, éjszakára sem szabad kikapcsolni, gázkazánhoz hasonlóan csak a hőfokot kell lejjebb venni. Ez azért szükséges, mert ha kikapcsoljuk, az automatikus leolvasztási folyamat megszakad, ezért a jég felszaporodik, emiatt a fűtőteljesítmény drasztikusan lecsökken.
- Amikor a kültéri olvasztja a hőcserélőre rakódott jeget, a beltéri és a kültéri ventilátor kikapcsol, a kompresszor nagy fordulaton és hangosabban üzemel. A kültérinél ekkor jobban folyik a kondenzvíz. Az olvasztás típustól és jegesedéstől függően kb. 5-10 perc. A kültéri hangosabb fűtés esetén, mint hűtés üzemmódban és minél hidegebb van annál erősebb a hang. Tartósan fagypont alatti hőmérséklet esetén a kültéri alján jégcsapok keletkezhetnek.
- Fűtéskor a beltérinél nem keletkezik kondenzvíz.

Mit kell tudni az automata üzemmódról?

A távirányító kijelzőjén az alábbi jelzés valamelyike látható: Auto, háromszög alakban nyilak.
- Gyárilag programozott hőmérsékletek és funkciók szerint működik a készülék, nem a távirányítón beállítottak szerint, ezért ezt a funkciót nem javasoljuk használni.

Mit kell tudni a párátlanító üzemmódról?

A távirányító kijelzőjén az alábbi jelzés valamelyike látható: Dry, vízcsepp.
- Ebben az üzemmódban hűtéshez képest erősebb szárító hatást és gyengébb hűtőhatást fejt ki a helyiségben a készülék.
Mit kell tudni a ventilátor üzemmódról?

A távirányító kijelzőjén az alábbi jelzés valamelyike látható: Fan, ventilátor lapát.
- Csak a beltéri egység ventilátora üzemel a kültériben sem a kompresszor, sem a ventilátor nem működik.
Mit kell tudni a karbantartásról?

A klímakészüléket évente minimum egyszer, ha fűtésre is használják minimum kétszer kell karbantartani. Sok esetben ennél lényegesen több karbantartásra is szükség lehet. (pl: konyha, élelmiszer vagy zöldséges üzlet, forgalmas főút mellett. stb.)

Mi történik, ha a készülék nincs karbantartva?

A karbantartás hiánya a klímakészülék teljesítményromlását, meghibásodását okozhatja (garancia vesztéssel is járhat!). A hosszabb időn át karbantartás nélkül használt készülékeknél olyan szintű penészedés, gombásodás alakulhat ki, ami káros az egészségre! (legionellás betegség)
Mikor kell bejelentenem a karbantartási igényemet?

Tavaszi karbantartást március-április, őszi karbantartást szeptember-október hónapokban végezzük. Nyári szezonban karbantartást nem, csak javítást és telepítést tudunk vállalni. 
A nyári / téli szezon előtti karbantartás során nemcsak a készülék tisztítása, fertőtlenítése történik, hanem a készülék általános átvizsgálása (hűtőkör, elektromos rendszer, műszaki állapot felmérése) is elvégzésre kerül. Ezzel a legtöbb későbbi meghibásodás megelőzhető.
Mikor van szükség a klímakészüléknél szivárgásvizsgálatra?

A klímakészülékek nagy többsége nem esik szivárgásvizsgálati kötelezettség alá, de a nagyobb teljesítményű készülékek között már akad olyan, ami igen. Ez a készülékben lévő hűtőközeg fajtájától, és töltet mennyiségétől függ. 

A 14/2015. (II. 10.) Kormányrendelet előírja, hogy 5 t széndioxid egyenértékű vagy nagyobb mennyiségű hűtőközeggel rendelkező berendezéseket regisztrálni kell (ehhez egy egyszeri tervdokumentáció elkészítés szükséges, amit díj ellenében el tudunk készíteni), illetve megadott időközönként kötelező szivárgásvizsgálat elvégzése szükséges. Ezt a tevékenységet kizárólag a célzott jogosultság igazolása mellett a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság által regisztrált és minősített szolgáltatói körbe tartozó szakemberek végezhetik. Vállalkozásunk rendelkezik a szükséges jogosultsággal, így a szivárgásvizsgálatot el tudjuk végezni a hűtő- és klímatechnikai berendezéseken, vizsgálati díj ellenében. A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság (NKVH) ezért a nyilvántartásért díjat számol fel, melyet minden félévet követően e-mailben értesíti az illetékeseket ennek mértékéről. 
Ez egy hatósági díj, melynek befizetése kötelező.

Keressen minket bizalommal! 

Több évtizedes tapasztalat és gyakorlat, naprakész tudás.
Kapcsolatfelvétel
Cégünket hosszútávú, több évtizedes munkakapcsolatok jellemzik.
Nálunk a mérce az ügyfél elégedettsége.
© Copyright 2021 - Baranyi Hűtéstechnika Kft. - Minden jog fenntartva