Mire érdemes figyelni a klíma készülék vásárlásnál?
Ha már sörről van szó, akkor bizony a hűtésről is beszélni kell. Cégünk az elmúlt évek során több sörhűtő gépészetet telepített szerte a világban. Ezek változóan az egészen kicsi sörfőző üzemektől a közepes sörfőző gyárak hűtéstechnikájának gyártását jelentette. Mivel egyedi gyártásról beszélünk, minden esetben az adott helyszín és igények alapján kell a hűtőgépészet kialakítását megterveznünk és kiviteleznünk, amit az adott sörfőzési eljáráshoz igazítunk.

Ezen a szakterületen kétféle gépészetet különböztetünk meg.
A glikolos folyadékhűtő, melynek előnye, hogy technikailag egyszerűbb és olcsóbb kivitelezésű, mint kombinált társaik. Ezen hűtők hátránya az, hogy nagy teljesítménynek kell rendelkezésre állnia, amikor a frissen főzött sört gyorsan le kell hűteni. Ezután az erjesztő tartályok hűtéséhez már jóval kisebb teljesítmény is elegendő.
A másik gépészet a glikolos-jegesvizes folyadékhűtő, ami egy kombinált megoldás. Ebben az esetben a gép állásidejét kihasználva, a rendelkezésre álló hűtőteljesítményt jég készítésére használjuk, úgymond betároljuk a "hideget". Amit hátrányként említhetünk, hogy összetettebb rendszerrel és némileg magasabb bekerülési költséggel számolhatunk. Előnye az alacsonyabb energiafogyasztásban játszik fontos szerepet, hiszen ez hosszútávon komoly megtakarítást eredményezhet.
Jellemzően a kis teljesítményű gépeknél tudunk kompakt gépészetet gyártani. A nagyobb gépeknél (split, külön telepített kondenzátor), maximum 1 tartály kaphat helyet a közös gépvázon. A másik tartály különálló, független vázra kerül.
Kivitelezésük minden esetben többkompresszoros rendszerű az üzembiztonság és a teljesítményigényhez igazodó kompresszorüzem miatt.

Készítettünk egy rövid videót a hogyan is történik a klíma karbantartása cégünknél. Elmondjuk, milyen lépésekből áll a klíma tisztítás, milyen sűrűn van rá szükség. Miért fontos a klíma rendszeres karbantartása? A klíma karbantartás nem csak a készülék élettartama miatt fontos, hanem az egészséged és a hatékony működés miatt is. Egy elhanyagolt berendezés könnyen baktériumok, penész […]
Üzletünk és webáruházunk több évtizedes múltra visszatekintően egyaránt foglalkozik kis- és nagykereskedelemmel. Kínálatunkat ügyfeleink igényeihez igazítva folyamatosan bővítjük. A termékek átvétele személyesen üzletünkben és postai úton is történhet. Az alábbiakban felsorolt termékek széles választéka ízelítőként szolgál a termékpalettából: